-
Orosz Krisztián
Mi volt az a pont, amikor történetírásra adtad a fejedet? Mit szólt hozzá a környezeted? Talán akkor tértem vissza az irodalom szeretetéhez, amikor már nem muszájságból olvastam el egy könyvet. Annyira beszippantott az első ilyen történet, hogy előbb, mint rendszeres könyvolvasó „bontakoztam ki”, majd rövidesen az alkotás is megjelent a mindennapjaimban. Először versek formájában fejeztem ki az alkotói vágyaimat. Szép számmal keletkeztek is művek, először pusztán a saját szórakoztatásomra. Nem mutattam meg senkinek. Idővel aztán ez változott és a közvetlen környezetem visszajelzései olyannyira pozitívak voltak, hogy bővítettem ezt a kört. Még több embernek adtam betekintési lehetőséget, mígnem a töretlen, pozitív vélemények tükrében komolyabban is elmerültem ebben a témában. Egy sikeres…
-
Poór Edit
Mi volt az a pont, amikor történetírásra adtad a fejedet? Mit szólt hozzá a környezeted? Igazából már gyermek koromban írtam verset és színdarabot, de az életem más pályát írt le. Mindig szerettem az irodalmat, azonban csak 2011-től kezdtem el újra írni. Eleinte verseket, majd később novellákkal és regényekkel bővítettem alkotásaimat. Nagy utat jártam be 33 éves koromig. Ekkor az Úr megrázott és felébresztett a földi valóságomból, mert ő más utat szánt nekem. Jézus vezetésével egy új pályára állított, melynek az eredményei olvashatóak írásaimban. Mottóm; Az Úr szolgálatában hittel alkotni a legnemesebb feladat. A családom, barátaim és ismerőseim örülnek és szívesen olvassák az alkotásaimat. Kinek ajánlanád a legutóbb megjelent/nemsokára megjelenő regényedet?…
-
Tina Colt
Mi volt az a pont, amikor történetírásra adtad a fejed? Mit szólt hozzá a környezeted? Egészen kiskoromban kezdtem. Talán furcsán hangzik, megszülettek a fejemben történetek, amik addig rágtak, amíg papírra nem vetettem őket. Senkivel nem osztottam meg annak idején, ilyen fiók mélyén őrizgetős dolog volt akkor. Kinek ajánlanád a legutóbb megjelent/nemsokára megjelenő regényedet? Legutóbb megjelent regényem (Katie könyvesboltja) egy romantikus történet, ami igazán érdekes ezzel kapcsolatban talán, hogy ez a Semmi se számít lány 0. része. A történet időben visszafele íródott. Vagyis a Küldetés teljesítve az 1, Katie könyvesboltja a 0. és az Ál/arc a -1. Ez Jillian története, ő a Semmi se számít lány. Ami még érdekes, hogy a…
-
Európa Könyvkiadó zsákbamacska unboxing
Rengeteg unboxingot végigpörgettem a neten. Rendszerint olyan könyvek akadtak a csomagokban, amik nem nyerték el az ízlésemet. Emiatt felemás szájízzel rendeltem meg az Európa Könyvkiadó áprilisban meghirdetett könyves zsákbamacskáját. Egy ideig nézegettem a weboldalukon a választási lehetőségeket, összehasonlítottam a zsákbamacskák súlyát, végül egy random ecc-peccel eldőlt, hogy bizony, a négyes lesz az enyém. Ezután megkezdődött a várakozás. Azt hittem, jóval az akció lezárulta után kezdődik a postázás, de egy napra rá már úton is volt a csomag. Félelemmel vegyes izgalommal nyitottam fel a dobozt, de a látvány, ami fogadott! Aki ismer, tudja, hogy imádom a szép borítókat, a megkapó fülszöveget, a gondos szövegszerkesztést, egyszóval a közel tökéletes könyvet. Elsőnek Gerrard…
-
Azok a piszkos részletek, avagy mit kérdezz az előolvasótól
Előző posztomban leszámoltam a kezdő írók legfőbb ellenségével. Ma kivesézem, milyen kérdéseket érdemes feltenni az előolvasóknak és a bétáknak. Hogy miért fontos bármit is kérdezni? Mert a válaszokból rengeteget lehet tanulni. Nem csak azt tudhatjuk meg, hol laposodik el a történet, de komplex képek kaphatunk többek közt karaktereink erősségeiről és gyengeségeiről. Lássunk neki! Érezted, hogy valahol leül a történet/fejezet? Az a pont, ahol az olvasó elunja magát. Biztos veled is megesett, hogy oldalakat lapoztál át, mert semmi lényeges nem történt, a szavak csak sorkitöltés végett voltak jelen. Ez akkor fordulhat elő, amikor az író céltalanul veri a klaviatúrát, a történet/jelenet nem állt össze a fejében, de a késztetés, hogy alkosson, megvan.…
-
Legelső regényem, avagy mivel küzd a kezdő író
Emlékszem, pár évvel ezelőtt mennyire könnyedén jöttek a szavak. Úgy peregtek előttem a képek és a jelenetek, mintha filmet néztem volna. Nekem csak annyi volt a dolgom, hogy leírjam a látottakat, és a szereplők érzelmeit. Két-három hónap múlva elégedetten dőltem hátra. Elkészült a nagy mű! Roppant büszke voltam magamra, hiszen ennyire nyúlfarknyi idő alatt egy ekkora sztorit begépelni nagy teljesítmény. Tökéletesnek véltem A szerelem receptjét, hiszen minden adott volt benne: egy nő, aki borzalmas házasságából kilépve új életet kezd gyermekével, összerakosgatja romokban heverő életét, és megfogadja, jó ideig nem akar férfit látni az ágyában, aztán ott van a nagybetűs férfi, aki egy csalódás után belecsap a lecsóba, majd idővel ráébred, mégsem erre vágyik.…
-
Az a gyötrelmes, de hasznos szöveggondozás
Nem könnyű. Hogy mire értem ezt? A szöveggondozásra. Minden írónak megvannak a tipikus hibái. Van, aki túl vagy épp alulír, megint más nem figyel az érzékekre, a háttérvilágra, beleszalad az alanytalan mondatokba, a rossz központozásba, vagy elveszik a dramaturgia útvesztőjében. Nálam a mumus a szóismétlés és az információadagolás. Miután (sőt, közben is) befejeztem a kéziratot, nem hazudok, minimum százszor átnézem. Kijelölöm a szóismétléseket (van egy szép kis listám, milyen szavakra kell figyelnem), hangosan felolvasom és felolvastatom a Worddel a szöveget. Ilyenkor gyönyörűen kibuknak az elírások. Viszont sokszor az író nem látja, ha valahol olyan szinten tart vissza információt, hogy az olvasó a fejét fogja. Ezért felkerestem Krisztinát, a Kell egy…
-
Az a bizonyos mindent elsöprő első fejezet
Ki ne hallott volna az első fejezet misztériumáról! Nézzük is meg, miről van szó! Miután összeállt a fejünkben a történet, és legfőképp az első fejezet, álmunkból felébredve töviről-hegyire tudjuk, mit akarunk leírni és ezáltal átadni az olvasónak, kezdődhet a munka legnehezebb része. Hogy miért ez a legnehezebb? Mert ezt a pár oldalt fogja a potenciális vevő a fülszöveg és a borító után megnézni, a kiadó szakemberei már az első pár oldal után tudják, mik a típushibák, miért akarják vagy épp nem akarják a kéziratot. Lehet szuper a történet, egyedi a világépítés, imádnivalóak a szereplők, ha az első fejezetnél elvérzik az egész. Főbb szabályok. Az első fejezetben jelenjenek meg a főbb…